Pár éve találtam rá az oktatói pályára, így mondhatni nagy vezetési rutinnal és mégis frissen vagyok a pályámon. 
Azt csinálom, amit mindig is szerettem, autót vezetek. Ez nekem rutin és ugyanakkor kihívás, hogy másoknak is átadjam a tudást.

Pontosan tudom, hogy milyen, amikor valakinek nehézséget okoz a vezetés.

A saját feleségem csak kényszerből kezdett vezetni. Először amikor a munkája miatt áruházakat kellett látogatnia. Volt, hogy az édesapja vagy én kísértük el az ilyen utakra. Majd megszülte gyermekeinket és egy hosszabb kihagyás után rájött, hogy autó nélkül nem fog tudni itt, vidéken mindenhova eljutni, ekkor újra nekifutottunk a dolognak.

Neki azzal tudtam a legtöbbet segíteni, amit annak idején nem mutattak meg neki, hogy az autó tulajdonképpen gázadás nélkül, csak a kuplung használatával irányítható a leglassabban és biztonságosan indulásnál és parkolásnál. Neki ez is kimaradt az oktatásából, mégis lett jogosítványa. Majd később önhibáján kívül kétszer is belementek az autójába, ami újra és újra rontott a kapcsolatán a vezetéssel és az autósokba vetett bizalmán.

Neki az lett a megoldás, amivel a legtöbbet segíteni tudtam, hogy ma már automata autót vezet és így a váltással egyáltalán nem kell foglalkoznia, miközben a gyerekek nyüzsögnek körülötte az autóban.